Merj alkotni!

Léteznek olyan problémák, amelyek zavarják az embereket, de senki sem tesz erőfeszítést elhárításukra, mert az általuk okozott kellemetlenséget bőven felülírja egy magasrendű, mindenkinek kedvező, nemes érdek.

A legyek malac módjára esznek és látványuk sem szép. Lárifári. Ők a táplálkozási lánc kulcsszereplői, létük fennmaradásunk szempontjából nélkülözhetetlen. A szelektív hulladékszigetek üzemeltetése elviselhetetlen zajjal jár, elszennyezik környezetünket, a köréjük épített kommunikáció arrogáns és követelőző. Lárifári? Vajon ha nem lennének szelektív konténerek, valóban kisebb esélyünk maradna a klímaváltozás elhárítására és a környezet megmentésére?

A szelektív hulladékszigeteket körülbelül olyan szakmai szempontok szerint helyezték ki gazdáik, mint amelyek alapján az I. világháború idején a szanitécek dolgoztak, akiknek csak perceik voltak annak eldöntésére, hogy egy tehetetlenül lehanyatló, daliás végtagot amputáljanak vagy sem. Ami első látásra nem tűnt ígéretesnek, azt levágták, nem értek rá arra, hogy szépészeti vagy használhatósági szempontokat vizsgáljanak. Emberéletek forogtak kockán.

Nézzük, indokolt volt-e hasonlóképpen sebesen, gondolkodás, szakmai érvek, teszt szakaszok, s a lakosság reakcióinak, elvárásainak tanulmányozása nélkül belevágni ebbe a gigantikus beruházásba, a szelektív hulladékgyűjtés jelenlegi, magyarországi formájának bevezetésébe?

Vizsgáljuk meg, mi a szelektív hulladékgyűjtés folyamata hazánkban!

Történetünk a termékdíj, vagyis az áru csomagolása után fizetendő adó bevezetésével kezdődött. 2004-ben a kormány civil szervezetek bevonásával megpróbálta eldönteni, hogy a csomagolóanyag visszagyűjtésének ügyét a betétdíj bevezetése vagy a hivatalosan megsemmisítésre és újrahasznosításra fordítható, darabonkénti termékdíj kiszabása mozdítaná elő inkább?

A zöld civilek az előbbire, míg az olcsó csomagolóanyag gyártásban érdekelt FMCG (megj.: Fast Moving Consumer Goods – Gyorsan forgó Napi Fogyasztási Cikkek) szektor képviseletét ellátó Öko-Pannon az utóbbira szavazott. Álláspontját azzal indokolta, hogy tudomása szerint a lakosság, „az eldobható csomagolást szokta meg és azt is szereti”.
Így történt, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium, engedve az ország adótömegének jelentős részét biztosító cégek lobbijának, a másodnyersanyag szakszerű előkészítését és beszolgáltatását motiváló betétdíj rendszer, valamint a lakosság felelősségteljes és fenntartható fogyasztói magatartásra tanítása helyett, egy eldobható csomagolásra építő visszagyűjtési rendszert vezetett be.

A hulladékgazdálkodási törvény értelmében a csomagolási hulladékot kibocsátó vállalatoknak, 2005-re kellett elérniük az átlagosan 50 %-os hasznosítási arányt. (megj.: a hasznosítási arány azt jelenti, hogy ilyen százalékban kell az ország termelte hulladékot visszagyűjteni és újrahasznosítani.) A vállalat-vállalat közti áruforgalomból származó hasznosítási arány igen jónak mondható, ezen a területen a hulladékmozgást bárki könnyedén figyelemmel kísérheti, nem beszélve arról, hogy ha a cégek nem gyűjtenék vissza az általuk kibocsátott áru csomagolását partnercégeiktől, az számukra elviselhetetlen adóterhet jelentene.

A probléma a lakossági hulladék visszagyűjtésének terén mutatkozik. A lakossági hasznosítási arány 2007-ben 12%, míg 2008-ban 13% volt, ami attól válik különösen alacsony értékké, hogy az Öko-Pannon 2005-2006 években, csak Budapesten, 100 millió forintot költött egy olyan kommunikációs kampány finanszírozására, amely a piacra ontott szeméttenger gyártóinak felelősségét nem firtatja s a klímaváltozás elkerülését kizárólag a lakosság feladatkörébe utalja.

(Forrás: Öko-Pannon 2005-ös sajtóközlemény:
A lakossági szemléletformálást és az iskoláskorú gyermekek oktatását segíti elő az ÖKO-Pannon Kht. valamint 7 települési önkormányzati szövetség 2005. január 20-án aláírt megállapodása is, amely a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fővédnökségével jött létre. A 100 millió forint értékű megállapodás értelmében az ÖKO-Pannon Kht. és az önkormányzati szövetségek együttműködnek a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése és oktatása terén és az egyes városokban közösen alkalmazzák a Kht. által két év alatt létrehozott komplex lakossági tájékoztató és oktató programot.)

A 2008-ra Kft-vé alakult ÖKO-Pannont, pontosabban a CSAOSZ (Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség) környezetvédelmi bizottságát, javarészt FMCG vállalatokból álló tagok alapították. Az FMCG gyártók és forgalmazók a lakosságnak értékesítenek. Ezeket a cégeket törvény kötelezi arra, hogy egyre közelebb és közelebb vigyék a lakossági hulladék visszagyűjtés arányát a 100 százalékhoz. Annak érdekében, hogy ez a kötelezettség ne nyomassza őket évről évre, és az arány nem teljesítése ne fenyegessen óriási adóteherrel, az ÖKÖ-Pannon elérte, hogy központilag bonyolíthassa tagjainak visszagyűjtést szorgalmazó reklámkampányait, illetve hozzájárulhasson az utcákra helyezett szelektív szigetek finanszírozásához. Mindezért cserébe a szervezet tagjainak nem kell többé aggódniuk a termékdíj befizetése miatt. Az Öko-Pannon tagjai ma úgynevezett átvállalási díjat fizetnek a Kft. számára. A cég a törvényben meghatározott visszagyűjtési szint alulteljesítése esetén, a szelektív szemét menedzselésében vállalt szolgálataiért cserébe, tagjai helyett csökkentett termékdíjat fizet az államnak. (A tagvállalatok saját hulladékuk mennyiségét negyedévente tartoznak bevallani az Öko-Pannon felé, aki ennek megfelelően fizeti be az államnak a bevallott mennyiségre vonatkozó termékdíj körülbelül 20 százalékát.)

2009 márciusában, az Ökopannon Kft. saját maga készített felmérésében arra mutat rá, hogy szemben a  2005-ben mért 68%-kal, Magyarországon a szelektív hulladékgyűjtés ismertsége 2009-re 98%-ra nőtt. Viszont a gyűjtési hajlandóság alig 6%-kal haladta meg a négy évvel ezelőtti mértéket. A lakosság részéről tapasztalt egykedvűséget a cég ügyvezető igazgatója úgy próbálja meg ellensúlyozni, hogy még ádázabb szelektív szemétgyűjtési felhívásokat szándékozik közzétenni és még sűrűbbre kívánja szőni a szelektív szeméttárolók hálózatát. (Forrás ÖkoPannon saját kutatás, 2009. március 17.: „Többen gyűjtünk szelektíven, de egyre kényelmesebbek vagyunk” (A teljes kutatás és elemzése a http://www.okopannon.hu/index.php?id=ID12020103 címen olvasható)

2009-re a lakosság azt üzente az Államnak és az Öko-Pannonnak, hogy megértette kettejük üzenetét, de nem kéri a szelektív szemétgyűjtés szolgáltatását. Korábban említettem, hogy véleményem szerint (sőt a Xerox, az IBM, a Pepsi és a Mercedes milliárdos tanulópénzen beszerzett véleménye szerint is) ha egy termék vagy szolgáltatás nem népszerű az emberek körében, akkor nem az a feladat, hogy további vagyonokat reá áldozva megpróbáljuk csak azért is népszerűvé kényszeríteni.

De van egy másik szabály is, amelyről ugyancsak óriáscégek fájdalmas tapasztalata alapján szereztünk tudomást, s amelynek figyelembe vételére e probléma megoldásakor feltétlenül szükségünk van. A közhiedelem az, hogy ha egy áru megfelelően nagy reklámbüdzsével rendelkezik, akkor biztos vásárlói sikerre számíthat. A valóságban azonban egy áru népszerűsége csakis attól függ, hogy azt az emberek mindennapjaik elengedhetetlen tartozékának ítélik vagy sem. Természetesen helyénvaló a kérdés, hogy ha a lakosság a kanál végű szívószálat, a kutyababakocsit és a telefonnyugágyat élete nélkülözhetetlen tartozékának véli, miért éppen a szelektív hulladékgyűjtéstől idegenkedik?
E kérdést képesek leszünk megválaszolni, ha egy pillanatra a lakosság szemén keresztül tekintünk a szelektív hulladékgyűjtésre.


Az FMCG terület árucikkeit, vagyis a zsugorfóliába csomagolt brokkolit, az egyenként felmatricázott almát, a több rétegben dobozolt, műanyag zacskóba hegesztett mosogató tablettát, az ásványvíz országában 80 forintos csomagolási költséggel terhelt, 90 forint árú, PET palackozott vizet drága pénzen megvásároljuk.


A szelektív hulladékválogatás és az újrahasznosítás technikáját a bennünket szeméttengerrel elárasztó FMCG szektor mellett azoktól tanuljuk, akik a világgal műanyag ablakos borítékban, friss fából gyártott lapon leveleznek, információs anyagaikat újrahasznosíthatatlan műnyomóból gyártott füzetekben teszik közzé.
A kommunális hulladéktól elválasztott szeméthalmot, a lakás szabadon maradt területein őrizzük, majd egy alkalmas pillanatban, szabadidőnkben elsétálunk a hozzánk legközelebb eső szelektív szigethez és mindenhol értékesnek kikiáltott kincseinket teljesen ingyenesen beszolgáltatjuk. 


A higiéniátlanul tartott és egészségre káros zajjal üzemeltetett konténerek tartalmát az FKF Zrt. kamionjai elszállítják. A cég munkatársai a tessék-lássék, piszkosan, szakszerűtlenül leadott szemetet elképzelhetetlen mennyiségű humán erő ráfordításával szétválogatják, példátlanul sok ivóvízzel megtisztítják és azt másodnyersanyag-gyártásra alkalmas állapotba hozzák.


A másodnyersanyag jelentős része feldolgozás nélkül kerül ki az országból. A szelektív hulladékból képződött alapanyag töredékét néhány hazai vállalat vásárolja fel, részben csövet és műfüvet gyárt belőle, részben pedig – s ez a jellemzőbb – esőköpenyt és olyan újrahasznosíthatatlan, úgynevezett egyutas csomagolást készít (például műanyag virágcserepet), amely újraéledése után rövidesen a kommunális hulladékban végzi.
A használatban lévő retorika szerint, a szelektív hulladékból gyártott csomagolás rendkívül alacsony energiaráfordítással készül. Mégis, a kevés energiával, ingyen alapanyagból előállított csomagolóanyagba bújtatott áru drágább, mint friss fából, új alapanyagból készült dobozba rejtett társai.  Az újrahasznosított csomagolóanyagba bújtatott áru nem jelent egyben egészséges vagy környezetbarát terméket, az gyakran szulfitokkal telített, fogyaszthatatlan élelmiszert, naftalin és paradiklór-benzol alapú tisztítószereket, szükségtelen használati tárgyakat tartalmaz. Így a lakosság egyetlen ponton sem haszonélvezője ennek az adófizetők és szeméttenger gyártók pénzén, mesterségesen fenntartott folyamatnak.


A környezeti katasztrófa eljövetele, többek között, a csomagolóanyag gyártással járó környezetszennyezés, az esztelen fakitermelés és az elhatalmasodó szeméthegyek miatt vált valószínűvé. A szelektív hulladékgyűjtés lakossági elutasítása azért következett be, mert egy szervezet (amely a probléma okozóit tömöríti) páratlan arroganciával megpróbálta elhitetni az ország lakóival, hogy az emberfeletti munka elvégzése, amely az államtitkárokat, minisztereket, tanácsnokokat valamint a nagyvállalatok vezérigazgatói székében ülő kollégákat illetné, valójában az állam polgárainak feladata.  Az Öko-Pannon és az állam kommunikációja a katasztrófa-elhárítás felelősségét az egyén vállára helyezi. E két óriás semmi mást nem tesz, mint szemetet diktál a környezetbe, s egyedüli feladatának azt tartja, hogy esztelen reklámjaiban a bolygó megmentését a lakosságtól követelje. A szelektív szemétgyűjtés program 96%-os ismertség melletti 13%-os visszagyűjtési aránya azt mutatja, hogy e rendszer nem csupán az én véleményem szerint érett meg az újragondolásra.

Mi tehát a megoldás?
A szelektív szemétgyűjtés intézménye eredetileg a természet körforgásához hasonló, végtelenített ciklussá szándékozik változtatni a csomagolóanyag körforgását is. A projekt felügyeleti szerveinek üzleti érdeke szöges ellentétben áll e nemes elképzelés megvalósításával, hiszen az újrahasznosítás sikere éppen a szeméttermelők önmérsékletében, a betétdíj bevezetésében, az olcsó, újrahasznosított anyagból készült csomagolás - egészséges és környezetbarát termék párosításában rejlik.
A probléma egyik megoldása, hogy az FMCG szektort a fölösleges csomagolás elhagyására és a kizárólag újrahasznosított alapanyagból készített, továbbhasznosítható csomagolás alkalmazására bírjuk. Emellett megkérjük, hogy legyen olyan kedves, engedje át a szelektív hulladékgyűjtés menedzsment és kommunikációs teendőit egy független szervezetnek, amelynek sem a szeméttermelő, sem a szeméthasznosító területen nincsenek üzleti érdekeltségei.

Biztosan ismeri a viccet: hol alszik egy fél tonnás gorilla?
Ahol akar. Azt még magam is belátom, hogy az ország bevételeinek jelentős részét biztosító vállalati szektort nem taktikus lépés a városok vagy egyenesen az ország vezetőiből akvirált, nagy erőkkel megtámadni. Az ön segítségét egyelőre csak abban kérem, hogy a király meztelenségének tényében értsen velem egyet. Nem szükséges letepernie a királyt és ruhát húzni reá, mindössze azt szeretném, ha először csak rá merne gondolni, később ki merné mondani hangosan, hogy a magyar gondolatmeneten üzemelő szelektív hulladékgyűjtési rendszer nemcsak hogy elszennyezi az emberek környezetét és lehetetlenné teszi pihenésüket, de egyenesen elősegíti a globális felmelegedés és a környezeti katasztrófa mielőbbi eljövetelét.
 
Ez minden? Sehol egy Keresztesi Csavar?
Nos, valóban volna itt valami. A legpesszimistább becslések (United Nation’s Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC)) 2050-re teszik a környezeti katasztrófa bekövetkeztét, a bolygó kevés termőfölddel, minimális ivóvízkészlettel rendelkező területein.

Magam is előadója voltam egy környezettudatról szóló konferenciának, amelyen „előzenekaromként” egy volt környezetvédelmi miniszter tartott beszámolót arról, hogy véleménye szerint, mit jelent a fenntartható fejlődés. A miniszter asszony jövőképként az apokalipszist tárta hallgatói elé, majd zárszavában azt javasolta, hogy mindannyian menjünk haza és otthonunkban készüljünk fel életünk szomorú befejezésére. A Föld, s ezt szó szerint idézem: „revánsot vesz rajtunk és leráz majd bennünket magáról, mintha soha ott sem lettünk volna.”

Mi ketten nővéremmel a „Drágán add az életed” tetralógián nevelkedtünk. John McClain hadnagy nekünk azt tanította, hogy amíg nem haltunk meg, addig bizonyosan életben vagyunk, s ha iparkodunk, ez a status quo nagy bajban is fennmarad. Annak érdekében, hogy mindenki más is életben maradjon, tételezzük most fel, hogy cselekvésre, vagyis a környezeti katasztrófa elhárítására valóban csak 40 év áll rendelkezésünkre. (Ez az intervallum a 4,5 milliárd éves földtörténet viszonylatában annyi idő csupán, mint 90 életévvel számolva, az ön életében 36 másodperc.) Most tehát, hatástalanítanunk kell egy bombát, amelyet mi élesítettünk be, de amelyre a sors, kitűnő humorérzékkel, bennünket is rákötözött. Megoldásként mindezidáig szelektíven válogattattuk a hulladékot, válaszul a visszaszámlálón a 35.. 34.. 33..-as számok tűntek fel, lomha egymásutánban. 

Mark Twainnek van egy mondása, ami valahogyan úgy szól, hogy kevés kellemetlenebb dolog létezik a jó példák néma figyelmezetésénél. Az FMCG terület és általában a Magyarországon működő nagyvállalatok nem értik és nem is óhajtják megérteni a fenntartható fejlődés alapszabályait. Ez egészen addig így marad, amíg egy másik, hazai tulajdonú cégekből álló gazdasági erő ki nem nő a földből, és e vállalatok versenytársává nem válik. A környezettudatról szónokló, de környezettudat nélkül működő nagyvállalatokat csak egy környezettudatos piac szava kényszerítheti térdre.

Szerencsénkre környezettudatosan működni a szeméttermelők képzeletében élőnél sokkal jobb üzlet s jóval bonyolultabb, jóval színesebb fantáziát és jóval szélesebb körű ismeretet igénylő feladat. Ez a körülmény ad alkalmat Dávidnak arra, hogy győzelmet arathasson Góliát felett úgy, hogy végül még Góliát is jól járjon.
(Részlet az Interaktivista 2. számából - www.interaktivista.hu)